Diagnózis

Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnekPDF változat

A diagnózis

„Az adócsökkentés elhalasztását azért sem szabad megengedni, mert ott kell hagyni a vállalkozásoknál a pénzt, azért, hogy ne kelljen bezárniuk, vagy leépítéseket végrehajtaniuk. Ez ugyanis a munkanélküliség rohamos növekedéséhez vezetne” - fejtette ki a Fidesz néhány pontjának lényegét Szijjártó Péter.

Ezzel teljesen egyet lehet érteni, pontos a diagnózis. Valóban, a vállalkozásoknál – csendben

tesszük hozzá: elsősorban a mikro, kis-és közepes vállalkozásoknál – kell hagyni a pénzt.

Hiszen egész Európában a legtöbb munkahelyet ők teremtik. Nem a multinacionális

összeszerelő cégek támogatása vezet el a biztos alapokon fekvő magyar munkaerő piac felé,

hanem hazai kkv- szektor támogatása.

Sajnos jelenleg – és ez elmondható az elmúlt évekről is – ennek inkább az ellenkezője

figyelhető meg. Különösképpen az idei év lett nagyon nehéz a vállalkozások számára. S nem

a válságra gondolunk itt elsősorban, hanem a foglalkoztatás kormányzati megnehezítésére.

Hiszen mind a minimálbér drasztikus emelése, mind az egyéni minimális járulék alap

bővítése, mind a csökönyösen erőltetett egykulcsos adó miatti kötelező kompenzáció

bevezetése, nem beszélve az elhibázott gazdaságpolitika miatt elszabaduló inflációs

hatásokról, azt eredményezi, hogy a vállalkozások egyre nagyobb számban kénytelenek

elbocsátani a dolgozókat.

 

Egy friss és reprezentatív felmérés szerint a vállalkozások jóval nagyobb része tervez

létszámleépítést, mint amelyik létszámbővüléssel számol. Egészen pontosan a vállalkozások

4%-a növelni, 29%-a pedig csökkenteni igyekszik a létszámot. A fő oka ennek az,

hogy a kormány kommunikációjával ellentétben szinte minden központi intézkedés az

elbocsátások irányába hat. Igaz ez a fent már említett adó-és járulékemelésekre és a

központi bérszabályozás retrográd bevezetésére. Ugyanakkor a forgalmi adó növelése

egyben nehezebben eladhatóvá is teszi a termékeket, ami a fogyasztás csökkentésével, így

a munkaerő költségek további relatív növekedésével jár. Így a költségcsökkentés jelenlegi

leghatékonyabb eszközének - sok vállalkozás számára - jelenleg az elbocsátás tűnik.

 

Ha mindaz bekövetkezik, ami a Gazdaságkutató Intézet elemzése alapján várható –és

ennek jelei egyre inkább látszanak -, akkor összességében olyan nagyságrendű elbocsátás

is bekövetkezhet, amelyet se a versenyszféra, se az állam által drága pénzen teremtett

munkahelyek nem lesznek képesek kezelni.

Egyébként Szijjártó Péter a fenti kijelentését, egy októberi vasárnapon, még 2008-ban tette.

Még nincs értékelve